01 - King Lion

JESSE

Hallottam a csukódó vasajtó jellegzetes csattanását, de többre nem emlékeztem. Összesen annyi rémlett, hogy nem akartam azt, amibe belecsöppentem. Aztán már egy felvonóban csücsültem, mely ijesztő sebességgel száguldott felfelé. Sötét volt, de a körülöttem lévő dobozokat és hordókat megvilágította a percenként fel-felvillanó vörös fény. Csupán néhány pillanat erejéig láttam, de ez a gyér világítás elég volt, hogy kivegyek négy fekete, egyszerű betűt: WCKD

   Az egész helyzet egy az egyben hátborzongató volt. A szó legszorosabb értelmében elöntött a félelem, mikor a lift egy masszív, kemény csapóajtónak ütődött, nem tudtam, hogy hová, de biztos voltam benne, hogy megérkeztem. Hirtelen az egész felvonó megtelt napfénnyel, s egy ember árnyéka vetült a rozsdás rácsra, mire felkaptam a fejemet. Egy szőke hajú fiú görnyedt a Nap elé, ezzel megakadályozva azt, hogy pupilláim kisüljenek a helyükről. Barátságos, mégis csodálkozó kifejezéssel lehuppant mellém, mintha még életében nem látott volna hozzám hasonló lányt. 

— Newt vagyok. 

A hangja meglepett. Magasságához, illetve az arcából kiolvasott korához képest nagyon lágy hanggal bírt, mely egyetlen tizedmásodperc alatt lenyugtatott.

   Pont emiatt lettem ismét ideges. 

— Én... - gondolkodnom kellett. — A nevem Jesse

Kedves mosolyt eresztett meg felém, majd kezét nyújtva felsegített a rácsokról. Hirtelen tompa fájdalom mart két bicepszembe, s halkan felszisszenve pislogtam nagy, barna szemeibe.

— Fáj valamid?

Bólogattam és feltűrtem ingem ujjait, egészen a vállamig, szemem megakadt az apró, fekete betűkön. Balomon a Lion, míg jobbomon a King felírat szerepelt. Felvontam szemöldökömet, s heves mozdulatokkal próbáltam letörölni bőrömről a tintát, de hamarosan rájöttem, hogy ezt nem lehet lemosni. Ez nem egy filctoll nyoma, ezt  rám varrták. Egészen frissnek hatott, a bőr körülötte pirosba borult, s rettentően viszketett. Égett. A szőke fiú - vagyis Newt - óvatosan kiemelt a liftből, majd megindult velem egy apró kunyhó felé.

— Beviszlek a Kóroncokhoz... Ez bököttül különös.

Nem értettem, hogy miféle, különös nyelvet, vagy szlenget használ, de inkább nem kotnyeleskedtem bele, helyette hosszú léptekkel követtem. Csak ekkor vettem észre, hogy barna bakancsa megszólalásig hasonlított az enyémre, már csak ránézésből is velúrból készült, s azt is láttam rajta, hogy rettentően vigyáz rá. Csupán annyi különbség volt a két lábbeli között, hogy az enyém fekete anyagból készült. Az övéhez hasonló, sötétbarna farmert viseltem, így, hogy két lábon álltam a talajon sokkal jobban fel tudtam mérni a hely méreteit. Amik őszintén szólva ijesztőek voltak. Akár négy-öt teniszpálya is elfért volna a hatalmas téren, s én csak ekkor vettem észre. Fejemen millió félelemmel teli gondolat cikázott át. Az egész laktanya kőfalakkal volt körbevéve. Száguldott a vérem, a szívem dübörgött. A szó legszorosabb értelmében féltem, egyáltalán levegőt venni ebből az új, ismeretlen környezetből. A tüdőm körülbelül másfél perc elteltével feladta, muszáj volt oxigénért kapnom. Nehézkes lélegzetvétellel szívtam be, majd fújtam ki. Kísérőm hátrapillantott egy amolyan " Te hülye vagy? " fejjel, mire csak ártatlanul pislogtam rá. De amint Newt elfordult, ismét nyakam roppantáig csavargattam fejemet, s mértem fel az ijesztő terepet. Meglepetten konstatáltam, hogy egyetlen lányt sem láttam, csupán a szőkéhez hasonló tinifiúcskák voltak a körülöttem elterülő tisztáson. Newt leültetett egy priccsre, majd ráparancsolt egy alacsony, görnyedt fiúra, hogy vizsgáljon meg. Már csak a szeméből láttam, hogy nem fogja merni levenni a felsőmet, ezért megtettem én. Hátat fordítottam a két srácnak, majd kibújtam zöld ingemből. Valami lehetett a hátamon, amit én nem láthattam, mert mindketten fájdalmasan felszisszentek. Nyakamat nyújtogatva próbáltam megnézni, hogy min lepődtek meg ennyire, mikor a magasabbik, - Newt Jeffként emlegette - beállított két tükör közé, így én is láthattam, hogy mit véstek a hátamba. Régi seb lehetett, már forradni kezdett, de amint megláttam, feltört bennem valami, s elöntött a kín. A négy betűt viszontláttam tejfehér bőrömbe gravírozva. WCKD.

— Na jó. Most lett elegem, mi ez az egész hely és miért látom mindenhol ez a WCKD jelzést?

Felvont szemöldökkel, csípőre rakott kézzel fordultam feléjük, mire az alacsonyabb orvos - talán Clint - nyelt egyet, s visszanézett arcomra. Zavarában fülig pirult, megköszörülte a torkát, hajába túrt, majd köhintett és félrenézett. Tekintetemet Newtra emeltem, aki pontosan ugyanúgy tett mint az egyik "Kóronc". Rájöttem, hogy amíg a zöld selyem nem takarja el a felsőtestemet, aligha fogok tudni kapcsolatot létesíteni velük...

   Felhúztam az ingemet, majd hármójuk felé pislogtam.

— Magyarázatot követelek!

A hátamban egyre erősödő fájdalommal mit sem törődve meredtem rájuk, mire Newt beszélni kezdett.

— A Tisztáson vagy. Négy fő részre osztjuk ezt a helyet. Kert, Tuskók, Tábor és Vérház. A legutóbbiban gondoskodik Winston, az elöljáró arról, hogy legyen malac, csirke, tehén és egyéb hús, amit ezek a bököttek a pofijukba tömnek. Tábor, ide húzódunk be vész esetére, itt tartjuk a gyűléseket, itt lát el minket Serpenyő kajával. Tuskók, ez az erdőnk, a mélyében van a temető, mehetsz oda gondolkodni, igazából lényegtelen hogy mit csinálsz ott. Illetve a Kert. Zart keze alatt dolgoznak az ekések, termelik nekünk a zöldséget, gyümölcsöt, mindent, mi szem szájnak ingere, szabadidejükben ők gondozzák a Tisztást. Nagy vonalakban ennyi...

Még mindig nem értettem, hogy mi ez az egész, de jobbnak láttam bólogatni.

   Newt sarkon fordult, majd kisétált a kunyhóból, egyik lábára látványosan sántított. Tanulva az előbbi esetből, egyszerűen csak felhúztam az ingem hátát ahelyett, hogy levettem volna, így a környezetemben lévő Kóroncok egyike sem ájult el. Clint mögém lépett és elkezdett vizsgálgatni, s egy lila zselét kenegetett a sebemre. Körülbelül még húsz percen keresztül tapogatta a vesémet, meg a lapockáimat, amikor végre bőröm beszívta az összehúzó krémet; a fiú elengedte az ingemet, ezzel jelezte, hogy mehetek. Nem is késlekedtem, az egész szoba valahogy nyomasztott, mintha tüdőmből elszivárgott volna a levegő, rögtön kisiettem a Tisztásra. Rengeteg-rengeteg tinédzsert láttam. Az összes fiú volt. Newt keresésére indultam, ám amíg megtaláltam számtalan emberbe futottam bele. Bár a Napkorong már a látóhatár mögé csúszott, az egész hely mintha csak ekkor kelt volna életre. Egy magas, sötétbőrű srác megállt előttem, s fekete szemeivel rám meredt.

— Szia, a nevem…

Nem hagyta, hogy befejezzem a mondatomat, idegesen a szavam közepébe vágott.

— Vágom, hogy ki vagy bökött. És nem én vagyok az egyedüli.

Háta mögül egy magas, fekte hajú fiú lépett elő és a hátam lüktetése ellenére megölelgetett. Persze nem hibáztattam, nem tudta, hogy amúgy is nincs túl jó állapotban a lapockám és a gerincem…

— Öhm… Ismerjük egymást? – pislogtam fel rá, mire arcomat a kezei közé vette.

— Aha, te Jesse vagy. Az Átváltozás során olyan emlékek pörögtek fel, amiben te és én egyaránt benne voltunk! Kislány, mi barátok voltunk azelőtt, hogy ideküldtek minket.

Elhúzódtam tőle, s köhintve a hajamba túrtam.

— Aha, biztos. Bocsi… - nem tudtam a nevét. — Srác, de nekem nem rémlesz.

A szemei valami egészen különöset tükröztek. Amellett, hogy nagy, barna, meleg szemei voltak, ezzel a mondatommal elűztem a bizalmát. Már csak íriszeibe költöző jeges gyűlöletről is sütött tettem jelentősége.

— Rendben, újonc. Én megadtam neked a lehetőséget, de akkor ne lepődj meg, ha egyik reggel a francos arcodat összezúzva találod…

Teljességgel sokkolt a gyerekes dühe. Megijedtem rideg tekintetétől, a gyűlölködés közepette fröcsögő nyála. Csak ennyiből levágtam a szitut, s a sötét bőrű fiú felé fordultam.

— Szerintem ez nem százas… Normális az ilyesféle viselkedéshullám?

A srác nagyon-nagyon halványan elmosolyodott, majd megrázta a fejét, s az előttem álló vállára tette a kezét.

— Gally, gyere, menjünk. Hagyjuk Newtre ezt a francos vacadékot, hagy vezesse körbe.

Láttam rajta, hogy ideges, ezért ösztönösen hátraléptem kettőt, mire Gally hátrafordult.

— Rendben, Alby. De mint mondtam, ne lepődj meg, ha idegemben egyik este kicsinálom a csajt.

Hangosan ciccegtem, majd otthagytam a két fiút, s folytattam az idegenvezetőm keresését, akire rá is akadtam nem messze a liftaknától, ahonnan érkeztem. Idő közben a Tisztást körülvevő falak bezáródtak, s így egész más lett a táj, de ez nem igazán izgatott. Helyette egy rönkön figyeltem, ahogy a szőkeség tevékenykedik. Egy nagy tábortüzet rakott, mérnöki pontossággal helyezgette el a száraz gallyakat, majd sercent a gyufa. Először csak egy apró lángocska gyulladt fel. Newt ezt a fakupacra dobta, s még egy tucatnyi követte az elsőt, míg végre kellemesen lobogott a tábortűz. Alighogy felcsaptak a lángok, rengeteg fiú gyűlt köréje. Valamiféle beteges rituáléba csöppentem. Mindenki leült egy-egy fatörzsre, Gally szemben, míg ez pufók srác jobbról mellettem foglalt helyet. Óvatosan megbökte a vállamat és rám mosolygott.

— Helló, Chuck vagyok.

Valami az egész fiúban megfogott. Apró volt, sokkal fiatalabb, mint a többiek – akikkel én is egyidős lehettem, már csak ránézésről is.  Fiatalabb volt nálam is. Körülbelül a tizenharmadik évében járhatott, barna, göndör lobonc fedte koponyája jelentős hányadát.

— Jess. – kurtán mutatkoztam be, majd csillogó szemekkel figyeltem a magasra csapó lángokat, amikor valaki helyet foglalt mellettem. Newt volt az, kinyújtóztatta sérült lábát, felém fordult és hajába túrt.

— Na, hogy érzed magad itt, ezen drága bököttek társaságában?

Aprót mosolygott, nagy, barna szemeivel az arcomat nézte.

— Hát azzal a Gally nevűvel már sikerült összekapnom, úgy érzem, nem leszek vele túl jóban. De egyébként nem fejezted be az ismertetőt. Ki kicsoda? Úgy értem, hogy ki a Főnök? És kinél mekkora lehet az arcom?

Fejét csóválva felnevetett és Albyra bökött.

— Ő a vezér. Mellette látod Minhot, aki körülbelül velem egy szinten van. Mi valamiféle alvezérféleségek vagyunk. Ő a Futárok elöljárója. A Futárok a legjobbak, nap mint nap átrohannak az Útvesztőn, feltérképezik a Zónájukat, majd indulnak vissza. Szörnyű az a munka. Utáltam. A stressz, hogy nem érsz vissza… Felőröl.

Magyarázás közben egyre közelebb hajoltam az arcomhoz, míg végül arccsontja szinte érintette az enyémet. Ekkor valaki közénk tolta az arcát, majd mindkettőnk tönkjére rácsücsült, így majdnem leestem.

— Newt, bemutatsz a barátnődnek? – cselekvését nem leplezve mért végig. Égett az arcom, amikor legalább az ötödik perce jártatta ide-oda a szemét.

— Ő nem a… barátnőm.

Valamiféle enyhe undorral ejtette ki a száján a szót, mire felrántottam a szemöldökömet.

— Ezt miért is ilyen hangsúllyal mondod? – álltam fel hirtelen, éreztem, hogy minden szempár rám szegeződik a tűz körül. Minho és Newt is ijedt arccal figyeltek.

— Rosszat mondtam? – láttam rajta, hogy tényleg értetlen, éppen ezért leültem, nyugodt mosolyt erőltettem az ajkaimra, de tudtam, hogy a szőke nem veszi be. Nagyon is lehetett látni rajtam, hogy mennyire sértett voltam.

 — Minho vagyok, Szépség. – A Futárok elöljárója felém nyújtotta kezét, bizonyára azért, hogy én is bemutatkozzam.

— Jesse. – Ugyanannyira kurtán válaszoltam, mint Chucknak. 

Felvonta szemöldökét, majd továbbállt, bizonyára azért, hogy más lányokat fűzzön meg. Úgy gondoltam, hogy megnézem, hogy melyik lányt próbálja meg levenni a lábáról, de ahogyan végigjártattam a szememet a körön csak fiúkat láttam…

Eddig azt hittem, hogy a lányok bizonyára valahol főznek, vagy mosnak, ám rájöttem, hogy…

— Én vagyok az egyetlen lány, Newt? – Fordultam felé, mire bólogatott.

Mély levegőt vettem, ekkor Alby kivált a körből, elém lépett és kezét nyújtva húzott fel, álló helyzetbe.

— Gyere Zöldfül, Tisztárssá avatunk. – nagyon apró nyugalom rándult végig arcán, s nagy léptekkel követtem a tűzrakás mellé.

A többiek is felálltak, majd körbefogtak minket. Rövidesen elszabadultak a felesleges energiák, senki nem stresszelt többet és akkor úgy éreztem, hogy végre megértettem a helyzetet.

— Szóval ez itt egy Útvesztő? – csüccsentem vissza Newt mellé az egész ’körtánc’ végeztével, s szőke hajamba túrtam.

— Ja, elég gyorsan átláttad az egészet… A többiekkel ellentétben te valahogy tényleg vágod a helyzetet, nem pedig egy béna bökött vagy, aki első éjszaka összepiszkít mindent maga körül. És hidd el ezért mindenki hálás. Hogy nem kérdezel feleslegesen túl sokat, csak annyit, amennyit feltétlenül szükséges.

Bólogattam egy kicsit.

— Mióta vagytok itt?

Erre elszomorodott, s a másik irányba kapta el fejét.

— Két és fél éve… – Válaszolta összetörten

Halkan felszisszentem, majd biztatólag a vállára tettem a kezemet és óvatosan megveregetem azt, ő csak keserűen mosolygott rám, majd elkezdett munkálkodni a tűz eloltásán.

— Én hol aludjak, Newt? – kérdeztem halkan, mire Chuckra bökött.

— Majd ő segít. Chuck, jól tudod kezelni a helyzetet? Érted? Jesset nem engedheted el magad mellől. Szépen találsz magatoknak egy kényelmes zugot. Rendben?

A kissrác arcát elöntötte a büszkeség, hogy ekkora feladatot kapott, s elszánt arccal bólogatott.

— Értettem, Newt parancsnok. – Mosolyogva szalutált, majd óvatosan megragadta a csuklómat és elkezdett húzni a Tuskók felé. Ekkor vettem észre, hogy ott egy csomó takaró és hálózsák van szétdobálva. Chuck kiválasztott két tetszőlegeset, majd az erdő mellette falhoz hurcolta őket, ahol elrendezgette azokat. Öt perc múlva már egymás mellett feküdtünk, fél pillanat sem telt el, a kisfiú már aludt. A szívem összeszorult. Vajon miért küldhettek ide minket? És a legfőbb kérdés… Kik? Ki volt az a szörnyeteg, aki egy tizenkét, maximum tizenhárom éves srácot erre a helyre küldött?

Sőt, én még nem is láttam az Útvesztő egészét. Nem tudtam, hogy mi vagyunk ide bezárva, vagy valami más van innen kizárva. Oldalra fordultam, magamra húztam a takarót, kezeimet a fejem alá csúsztattam, s behunytam a szemeimet. Próbáltam aludni, de arra lettem figyelmes, hogy folyik a könnyem és reszketek.

Hiába nem emlékeztem semmire, emberek, én tudtam, hogy még életemben nem féltem annyira a másnaptól, hiába nyugtattam magamat, hiába gondoltam arra, hogy alig vagyok itt négy órája, de már szereztem magamnak egy barátot. Vagyis valami olyasmit. Testem teljes egésze reszketett, mint a nyárfalevél és nem a Tisztáson végigsöprő hideg fuvallattól. Hanem az Útvesztőből hallatszó kísérteties nyögések és betonon csúsztatott beton zajától.

Reggel fáradtan ültem fel, a szemeim nem akaródzottak kinyílni, de ahogy a számhoz emeltem a kezemet, hogy ásítom során ne lássa az összes fiú még a gigámat is, mikor végre felnyitottam szemhéjaimat. Reflexből sikoly csúszott ki a torkomon, s felugrottam. Newt térdelt felettem és babrált valamit a bicepszemmel. Mikor lesöpörtem magamról a kezeit, csak akkor vettem észre, hogy a fájó tetoválások helyeit kötözi körbe gézzel.

— Jó reggelt, Newt. – Köszöntem kissé nyugodtabban, mire csak felém biccentett. Szótlanul visszaültetett a fűre, majd egy egyszerű csomóval befejezte a karom kötözését.

Nyitás

Nyitás, Első fejezet:

december 20.