JESSE
Hallottam a csukódó vasajtó jellegzetes
csattanását, de többre nem emlékeztem. Összesen annyi rémlett, hogy nem akartam
azt, amibe belecsöppentem. Aztán már egy felvonóban csücsültem, mely ijesztő
sebességgel száguldott felfelé. Sötét volt, de a körülöttem lévő dobozokat és
hordókat megvilágította a percenként fel-felvillanó vörös fény. Csupán néhány
pillanat erejéig láttam, de ez a gyér világítás elég volt, hogy kivegyek négy
fekete, egyszerű betűt: WCKD
Az egész helyzet egy az egyben
hátborzongató volt. A szó legszorosabb értelmében elöntött a félelem, mikor a
lift egy masszív, kemény csapóajtónak ütődött, nem tudtam, hogy hová, de biztos
voltam benne, hogy megérkeztem. Hirtelen az egész felvonó megtelt napfénnyel, s
egy ember árnyéka vetült a rozsdás rácsra, mire felkaptam a fejemet. Egy szőke
hajú fiú görnyedt a Nap elé, ezzel megakadályozva azt, hogy pupilláim
kisüljenek a helyükről. Barátságos, mégis csodálkozó kifejezéssel lehuppant
mellém, mintha még életében nem látott volna hozzám hasonló lányt.
— Newt vagyok.
A hangja meglepett. Magasságához, illetve
az arcából kiolvasott korához képest nagyon lágy hanggal bírt, mely egyetlen
tizedmásodperc alatt lenyugtatott.
Pont emiatt lettem ismét
ideges.
— Én... - gondolkodnom kellett. — A nevem
Jesse
Kedves mosolyt eresztett meg felém, majd
kezét nyújtva felsegített a rácsokról. Hirtelen tompa fájdalom mart két
bicepszembe, s halkan felszisszenve pislogtam nagy, barna szemeibe.
— Fáj valamid?
Bólogattam és feltűrtem ingem ujjait,
egészen a vállamig, szemem megakadt az apró, fekete betűkön. Balomon a Lion, míg jobbomon a King felírat szerepelt. Felvontam
szemöldökömet, s heves mozdulatokkal próbáltam letörölni bőrömről a tintát, de
hamarosan rájöttem, hogy ezt nem lehet lemosni. Ez nem egy filctoll nyoma, ezt rám varrták. Egészen frissnek hatott, a bőr
körülötte pirosba borult, s rettentően viszketett. Égett. A szőke fiú - vagyis
Newt - óvatosan kiemelt a liftből, majd megindult velem egy apró kunyhó felé.
— Beviszlek a Kóroncokhoz... Ez bököttül
különös.
Nem értettem, hogy miféle, különös
nyelvet, vagy szlenget használ, de inkább nem kotnyeleskedtem bele, helyette
hosszú léptekkel követtem. Csak ekkor vettem észre, hogy barna bakancsa
megszólalásig hasonlított az enyémre, már csak ránézésből is velúrból készült,
s azt is láttam rajta, hogy rettentően vigyáz rá. Csupán annyi különbség volt a
két lábbeli között, hogy az enyém fekete anyagból készült. Az övéhez hasonló,
sötétbarna farmert viseltem, így, hogy két lábon álltam a talajon sokkal jobban
fel tudtam mérni a hely méreteit. Amik őszintén szólva ijesztőek voltak. Akár
négy-öt teniszpálya is elfért volna a hatalmas téren, s én csak ekkor vettem
észre. Fejemen millió félelemmel teli gondolat cikázott át. Az egész laktanya
kőfalakkal volt körbevéve. Száguldott a vérem, a szívem dübörgött. A szó
legszorosabb értelmében féltem, egyáltalán levegőt venni ebből az új,
ismeretlen környezetből. A tüdőm körülbelül másfél perc elteltével feladta,
muszáj volt oxigénért kapnom. Nehézkes lélegzetvétellel szívtam be, majd fújtam
ki. Kísérőm hátrapillantott egy amolyan " Te hülye vagy? " fejjel,
mire csak ártatlanul pislogtam rá. De amint Newt elfordult, ismét nyakam
roppantáig csavargattam fejemet, s mértem fel az ijesztő terepet. Meglepetten
konstatáltam, hogy egyetlen lányt sem láttam, csupán a szőkéhez hasonló
tinifiúcskák voltak a körülöttem elterülő tisztáson. Newt leültetett egy
priccsre, majd ráparancsolt egy alacsony, görnyedt fiúra, hogy vizsgáljon meg.
Már csak a szeméből láttam, hogy nem fogja merni levenni a felsőmet, ezért
megtettem én. Hátat fordítottam a két srácnak, majd kibújtam zöld ingemből.
Valami lehetett a hátamon, amit én nem láthattam, mert mindketten fájdalmasan
felszisszentek. Nyakamat nyújtogatva próbáltam megnézni, hogy min lepődtek meg
ennyire, mikor a magasabbik, - Newt Jeffként emlegette - beállított két tükör
közé, így én is láthattam, hogy mit véstek a hátamba. Régi seb lehetett, már
forradni kezdett, de amint megláttam, feltört bennem valami, s elöntött a kín.
A négy betűt viszontláttam tejfehér bőrömbe gravírozva. WCKD.
— Na jó. Most lett elegem, mi ez az egész
hely és miért látom mindenhol ez a WCKD jelzést?
Felvont szemöldökkel, csípőre rakott
kézzel fordultam feléjük, mire az alacsonyabb orvos - talán Clint - nyelt
egyet, s visszanézett arcomra. Zavarában fülig pirult, megköszörülte a torkát,
hajába túrt, majd köhintett és félrenézett. Tekintetemet Newtra emeltem, aki
pontosan ugyanúgy tett mint az egyik "Kóronc". Rájöttem, hogy amíg a
zöld selyem nem takarja el a felsőtestemet, aligha fogok tudni kapcsolatot
létesíteni velük...
Felhúztam az ingemet, majd
hármójuk felé pislogtam.
— Magyarázatot követelek!
A hátamban egyre erősödő fájdalommal mit
sem törődve meredtem rájuk, mire Newt beszélni kezdett.
— A Tisztáson vagy. Négy fő részre osztjuk
ezt a helyet. Kert, Tuskók, Tábor és Vérház. A legutóbbiban gondoskodik
Winston, az elöljáró arról, hogy legyen malac, csirke, tehén és egyéb hús, amit
ezek a bököttek a pofijukba tömnek. Tábor, ide húzódunk be vész esetére, itt
tartjuk a gyűléseket, itt lát el minket Serpenyő kajával. Tuskók, ez az erdőnk,
a mélyében van a temető, mehetsz oda gondolkodni, igazából lényegtelen hogy mit
csinálsz ott. Illetve a Kert. Zart keze alatt dolgoznak az ekések, termelik
nekünk a zöldséget, gyümölcsöt, mindent, mi szem szájnak ingere,
szabadidejükben ők gondozzák a Tisztást. Nagy vonalakban ennyi...
Még mindig nem értettem, hogy mi ez az
egész, de jobbnak láttam bólogatni.
Newt sarkon fordult, majd
kisétált a kunyhóból, egyik lábára látványosan sántított. Tanulva az előbbi
esetből, egyszerűen csak felhúztam az ingem hátát ahelyett, hogy levettem
volna, így a környezetemben lévő Kóroncok egyike sem ájult el. Clint mögém
lépett és elkezdett vizsgálgatni, s egy lila zselét kenegetett a sebemre.
Körülbelül még húsz percen keresztül tapogatta a vesémet, meg a lapockáimat,
amikor végre bőröm beszívta az összehúzó krémet; a fiú elengedte az ingemet,
ezzel jelezte, hogy mehetek. Nem is késlekedtem, az egész szoba valahogy
nyomasztott, mintha tüdőmből elszivárgott volna a levegő, rögtön kisiettem a
Tisztásra. Rengeteg-rengeteg tinédzsert láttam. Az összes fiú volt. Newt
keresésére indultam, ám amíg megtaláltam számtalan emberbe futottam bele. Bár a
Napkorong már a látóhatár mögé csúszott, az egész hely mintha csak ekkor kelt
volna életre. Egy magas, sötétbőrű srác megállt előttem, s fekete szemeivel rám
meredt.
— Szia, a nevem…
Nem hagyta, hogy befejezzem a mondatomat,
idegesen a szavam közepébe vágott.
— Vágom, hogy ki vagy bökött. És nem én
vagyok az egyedüli.
Háta mögül egy magas, fekte hajú fiú
lépett elő és a hátam lüktetése ellenére megölelgetett. Persze nem hibáztattam,
nem tudta, hogy amúgy is nincs túl jó állapotban a lapockám és a gerincem…
— Öhm… Ismerjük egymást? – pislogtam fel
rá, mire arcomat a kezei közé vette.
— Aha, te Jesse vagy. Az Átváltozás során
olyan emlékek pörögtek fel, amiben te és én egyaránt benne voltunk! Kislány, mi
barátok voltunk azelőtt, hogy ideküldtek minket.
Elhúzódtam tőle, s köhintve a hajamba
túrtam.
— Aha, biztos. Bocsi… - nem tudtam a
nevét. — Srác, de nekem nem rémlesz.
A szemei valami egészen különöset
tükröztek. Amellett, hogy nagy, barna, meleg szemei voltak, ezzel a mondatommal
elűztem a bizalmát. Már csak íriszeibe költöző jeges gyűlöletről is sütött
tettem jelentősége.
— Rendben, újonc. Én megadtam neked a
lehetőséget, de akkor ne lepődj meg, ha egyik reggel a francos arcodat
összezúzva találod…
Teljességgel sokkolt a gyerekes dühe.
Megijedtem rideg tekintetétől, a gyűlölködés közepette fröcsögő nyála. Csak
ennyiből levágtam a szitut, s a sötét bőrű fiú felé fordultam.
— Szerintem ez nem százas… Normális az
ilyesféle viselkedéshullám?
A srác nagyon-nagyon halványan
elmosolyodott, majd megrázta a fejét, s az előttem álló vállára tette a kezét.
— Gally, gyere, menjünk. Hagyjuk Newtre
ezt a francos vacadékot, hagy vezesse körbe.
Láttam rajta, hogy ideges, ezért
ösztönösen hátraléptem kettőt, mire Gally hátrafordult.
— Rendben, Alby. De mint mondtam, ne
lepődj meg, ha idegemben egyik este kicsinálom a csajt.
Hangosan ciccegtem, majd otthagytam a két
fiút, s folytattam az idegenvezetőm keresését, akire rá is akadtam nem messze a
liftaknától, ahonnan érkeztem. Idő közben a Tisztást körülvevő falak
bezáródtak, s így egész más lett a táj, de ez nem igazán izgatott. Helyette egy
rönkön figyeltem, ahogy a szőkeség tevékenykedik. Egy nagy tábortüzet rakott,
mérnöki pontossággal helyezgette el a száraz gallyakat, majd sercent a gyufa.
Először csak egy apró lángocska gyulladt fel. Newt ezt a fakupacra dobta, s még
egy tucatnyi követte az elsőt, míg végre kellemesen lobogott a tábortűz.
Alighogy felcsaptak a lángok, rengeteg fiú gyűlt köréje. Valamiféle beteges
rituáléba csöppentem. Mindenki leült egy-egy fatörzsre, Gally szemben, míg ez
pufók srác jobbról mellettem foglalt helyet. Óvatosan megbökte a vállamat és
rám mosolygott.
— Helló, Chuck vagyok.
Valami az egész fiúban megfogott. Apró
volt, sokkal fiatalabb, mint a többiek – akikkel én is egyidős lehettem, már
csak ránézésről is. Fiatalabb volt nálam
is. Körülbelül a tizenharmadik évében járhatott, barna, göndör lobonc fedte
koponyája jelentős hányadát.
— Jess. – kurtán mutatkoztam be, majd
csillogó szemekkel figyeltem a magasra csapó lángokat, amikor valaki helyet
foglalt mellettem. Newt volt az, kinyújtóztatta sérült lábát, felém fordult és
hajába túrt.
— Na, hogy érzed magad itt, ezen drága
bököttek társaságában?
Aprót mosolygott, nagy, barna szemeivel az
arcomat nézte.
— Hát azzal a Gally nevűvel már sikerült
összekapnom, úgy érzem, nem leszek vele túl jóban. De egyébként nem fejezted be
az ismertetőt. Ki kicsoda? Úgy értem, hogy ki a Főnök? És kinél mekkora lehet
az arcom?
Fejét csóválva felnevetett és Albyra
bökött.
— Ő a vezér. Mellette látod Minhot, aki
körülbelül velem egy szinten van. Mi valamiféle alvezérféleségek vagyunk. Ő a
Futárok elöljárója. A Futárok a legjobbak, nap mint nap átrohannak az
Útvesztőn, feltérképezik a Zónájukat, majd indulnak vissza. Szörnyű az a munka.
Utáltam. A stressz, hogy nem érsz vissza… Felőröl.
Magyarázás közben egyre közelebb hajoltam
az arcomhoz, míg végül arccsontja szinte érintette az enyémet. Ekkor valaki
közénk tolta az arcát, majd mindkettőnk tönkjére rácsücsült, így majdnem
leestem.
— Newt, bemutatsz a barátnődnek? –
cselekvését nem leplezve mért végig. Égett az arcom, amikor legalább az ötödik
perce jártatta ide-oda a szemét.
— Ő nem a… barátnőm.
Valamiféle enyhe undorral ejtette ki a
száján a szót, mire felrántottam a szemöldökömet.
— Ezt miért is ilyen hangsúllyal mondod? –
álltam fel hirtelen, éreztem, hogy minden szempár rám szegeződik a tűz körül.
Minho és Newt is ijedt arccal figyeltek.
— Rosszat mondtam? – láttam rajta, hogy
tényleg értetlen, éppen ezért leültem, nyugodt mosolyt erőltettem az ajkaimra,
de tudtam, hogy a szőke nem veszi be. Nagyon is lehetett látni rajtam, hogy
mennyire sértett voltam.
—
Minho vagyok, Szépség. – A Futárok elöljárója felém nyújtotta kezét, bizonyára
azért, hogy én is bemutatkozzam.
— Jesse. – Ugyanannyira kurtán
válaszoltam, mint Chucknak.
Felvonta szemöldökét, majd továbbállt,
bizonyára azért, hogy más lányokat fűzzön meg. Úgy gondoltam, hogy megnézem,
hogy melyik lányt próbálja meg levenni a lábáról, de ahogyan végigjártattam a
szememet a körön csak fiúkat láttam…
Eddig azt hittem, hogy a lányok bizonyára
valahol főznek, vagy mosnak, ám rájöttem, hogy…
— Én vagyok az egyetlen lány, Newt? –
Fordultam felé, mire bólogatott.
Mély levegőt vettem, ekkor Alby kivált a
körből, elém lépett és kezét nyújtva húzott fel, álló helyzetbe.
— Gyere Zöldfül, Tisztárssá avatunk. –
nagyon apró nyugalom rándult végig arcán, s nagy léptekkel követtem a tűzrakás
mellé.
A többiek is felálltak, majd körbefogtak
minket. Rövidesen elszabadultak a felesleges energiák, senki nem stresszelt
többet és akkor úgy éreztem, hogy végre megértettem a helyzetet.
— Szóval ez itt egy Útvesztő? –
csüccsentem vissza Newt mellé az egész ’körtánc’ végeztével, s szőke hajamba
túrtam.
— Ja, elég gyorsan átláttad az egészet… A
többiekkel ellentétben te valahogy tényleg vágod a helyzetet, nem pedig egy
béna bökött vagy, aki első éjszaka összepiszkít mindent maga körül. És hidd el
ezért mindenki hálás. Hogy nem kérdezel feleslegesen túl sokat, csak annyit,
amennyit feltétlenül szükséges.
Bólogattam egy kicsit.
— Mióta vagytok itt?
Erre elszomorodott, s a másik irányba
kapta el fejét.
— Két és fél éve… – Válaszolta összetörten
Halkan felszisszentem, majd biztatólag a
vállára tettem a kezemet és óvatosan megveregetem azt, ő csak keserűen
mosolygott rám, majd elkezdett munkálkodni a tűz eloltásán.
— Én hol aludjak, Newt? – kérdeztem
halkan, mire Chuckra bökött.
— Majd ő segít. Chuck, jól tudod kezelni a
helyzetet? Érted? Jesset nem engedheted el magad mellől. Szépen találsz
magatoknak egy kényelmes zugot. Rendben?
A kissrác arcát elöntötte a büszkeség,
hogy ekkora feladatot kapott, s elszánt arccal bólogatott.
— Értettem, Newt parancsnok. – Mosolyogva
szalutált, majd óvatosan megragadta a csuklómat és elkezdett húzni a Tuskók
felé. Ekkor vettem észre, hogy ott egy csomó takaró és hálózsák van
szétdobálva. Chuck kiválasztott két tetszőlegeset, majd az erdő mellette falhoz
hurcolta őket, ahol elrendezgette azokat. Öt perc múlva már egymás mellett
feküdtünk, fél pillanat sem telt el, a kisfiú már aludt. A szívem összeszorult.
Vajon miért küldhettek ide minket? És a legfőbb kérdés… Kik? Ki volt az a
szörnyeteg, aki egy tizenkét, maximum tizenhárom éves srácot erre a helyre
küldött?
Sőt, én még nem is láttam az Útvesztő egészét.
Nem tudtam, hogy mi vagyunk ide bezárva, vagy valami más van innen kizárva. Oldalra fordultam, magamra
húztam a takarót, kezeimet a fejem alá csúsztattam, s behunytam a szemeimet.
Próbáltam aludni, de arra lettem figyelmes, hogy folyik a könnyem és reszketek.
Hiába nem emlékeztem semmire, emberek, én
tudtam, hogy még életemben nem féltem annyira a másnaptól, hiába nyugtattam
magamat, hiába gondoltam arra, hogy alig vagyok itt négy órája, de már
szereztem magamnak egy barátot. Vagyis valami olyasmit. Testem teljes egésze
reszketett, mint a nyárfalevél és nem a Tisztáson végigsöprő hideg fuvallattól.
Hanem az Útvesztőből hallatszó kísérteties nyögések és betonon csúsztatott
beton zajától.
Reggel fáradtan ültem fel, a szemeim nem
akaródzottak kinyílni, de ahogy a számhoz emeltem a kezemet, hogy ásítom során
ne lássa az összes fiú még a gigámat is, mikor végre felnyitottam szemhéjaimat.
Reflexből sikoly csúszott ki a torkomon, s felugrottam. Newt térdelt felettem
és babrált valamit a bicepszemmel. Mikor lesöpörtem magamról a kezeit, csak
akkor vettem észre, hogy a fájó tetoválások helyeit kötözi körbe gézzel.
— Jó reggelt, Newt. – Köszöntem kissé
nyugodtabban, mire csak felém biccentett. Szótlanul visszaültetett a fűre, majd
egy egyszerű csomóval befejezte a karom kötözését.